Bemutatkozás

Fél Attila

Gomba-szakellenőr, a képzés alapítója és oktatója, a Gombavarázs című könyv szerzője, és hazánk első online gombatanfolyamának megalkotója.

A természet szeretete már gyermekkoromban is meghatározó szerepet játszott életemben. Amikor csak tehettem, az erdőt jártam és a különféle élőlények sokaságát csodáltam, vizsgáltam. A legtöbb figyelmet mindig is a gombáknak szenteltem.
2012 őszén iratkoztam be gomba-szakellenőr képzésre és a sikeres vizsgát követően, 2014-ben, egy felsőfokú tanfolyamon folytattam tanulmányaimat.
2014-től tartok tanfolyamokat és vezetek gombásztúrákat a környék erdeiben, az ország különböző területein és néha külföldön is. 2018 januárjában elindítottam online gombatanfolyam weboldalamat, ami Magyarországon forradalmi újításnak számít.

2019 óta az év egy részét a Dominikai Köztársaságban töltöm, így az országban fellelhető gombafajok iránt is intenzív érdeklődéssel fordulok. Kutatásaimat az ország északnyugati részén folytatom, főleg Puerto Plata tartományban. Az itt szerzett tapasztalataim megosztásával színesítem tanulóink és a hírlevelünkre feliratkozottak tudásbázisát.

A legfontosabb számomra, hogy a gombászok jól érezzék magukat és mindemellett minőségi tudásra tegyenek szert, tanfolyamaink és kirándulásaink magas színvonalúak legyenek.
Eddigi munkásságom során örömmel tapasztalom, hogy a tanfolyamaimon végzett gombásztársaim évről-évre velünk tartanak, és így egyre sokszínűbb csapat járja az erdőt-mezőt.

Sándor Attila

Gomba-szakellenőr, szarvasgombász, alkalmazott környezetkutató és tanfolyamunk egyik gyakorlati oktatója.


Mindig is hívott a természet, a gombák világa különösen izgalmasnak ígérkezett. A hívásnak engedve 2012-ben gombaszakellenőri végzettséget szereztem, majd szarvasgombász végzettséget.
2015-ben fejeződött be a Magyar Mikológiai Társaság felsőfokú gombaismerői tanfolyama, diplomamunkámban a "Nagygombák határozásának egyes tudományos módszerei"-vel foglalkoztam.
2016-ban alkalmazott környezetkutató végzettséget szereztem a Szegedi Tudományegyetemen, szakdolgozatomban a Körös-éri Tájvédelmi Körzet gombavilágát mutattam be. 2018-ban Okleveles környezetkutató MSc diplomát szereztem.

Gombaismereti oktatást végzek, kollégáimmal létrehoztuk a Szegedi Gombaismereti Oktatás rendszerét, amelyben nagy hangsúlyt kap az élőhelyismeret, a terepi munka és a Dél-Alföld különleges és egyedi gombavilága, valamint a gombavédelem. A Szegedi Tudományegyetemen változatlan tematikával és tartalommal Terepi gombaismeret tárgyként elérhető a hallgatók - szűk köre - számára.